Prága, az ezerarcú cseh főváros

2024. augusztus 31. 12:35 - Kóta Melinda

Pompás látnivalók, sör és legendák fogadják az érkezőket

pr.png

A cseh főváros Rómához hasonlóan hét dombra épült.

Az óváros és a Moldva környéke elegáns felújított épületeivel, kulturális látnivalóival vonzza a külföldieket.

Utcáin sétálni, rövid időre a folyóparton megpihenni, és csak bámészkodni azonban jó élmény. Rengeteg a látnivaló, amelyekről útikönyvekből tájékozódhatunk.

Kolostoraihoz, templomaihoz legendák kapcsolódnak, ahogy a város alapításának sztorija is egy királylány látomásán alapszik a csehek szerint. A Károly-híd zsúfolásig tele van zenészekkel, karikaturistákkal, festőművészekkel. Teljes a multikulturalizmus.

Prága legelegánsabb része az Óváros tér. Gyönyörűen formázott, színesre festett házak sorakoznak egymás mellett, melyek találkozása apró utcákat, hangulatos sikátorokat rejt. A gótikus, reneszánsz és barokk stílusú épületek a nyüzsgéssel speciális légkört teremtenek a cseh fővárosban.

A hely állítólag kőből és mészből épült, és a szláv nyelvű nemzetek kereskedelmi központja volt. Úgy hírlik, hogy nagyon régen a híres Károly-híd építőanyaga még túrót és sajtot is tartalmazott egy rejtélyes történet szerint. Vajon ez lehet a híd népszerűségének a titka? Bizonyítani nem tudjuk…

Prága egyik legkülönlegesebb része a Zsidóváros. Zsinagógáinak homlokzatai mestermunkával készültek. A városban élt és dolgozott hosszú ideig Löw Lipót rabbi, aki magyarul prédikált, és másokat is motivált a magyar nyelv irodalmi szintű használatára. Munkájának eredményeként a magyar zsidók 1867-ben polgári és politikai egyenjogúságot, valamint állampolgárságot kaptak.

A cseh fővárosban található a Szent Ágnes Kolostor. A helyiek úgy mesélik, hogy az épülethez egy tragikus szerelem története kapcsolódik.

p3_2.png

"Történt, hogy a római városparancsnok fia szenvedélyes szerelemre gyulladt Ágnes iránt. Ékes szóval adta tudtára lángoló érzelmét. A szent leány szívében Krisztus szeretete lobogott s ezért a fiút elutasította.

A szerelmes fiút elbúsította, az előkelő atyát felháborította a megszégyenítő kikosarazás. Tudakozódni kezdtek a városban, hogy vajon ki lehet az a boldog ifjú, kivel Ágnes magát titokban eljegyezte. Ágnes üzenettel válaszolt vallásos elkötelezettségét megfogalmazva a kíváncsiskodók érdeklődésére.

A pogány fiú mindezt nem értette. Epedő szíve csalfa reménnyel hitegette, hogy gazdag ajándékokkal, drága ékszerekkel föléje kerekedhetik szerencsés vetélytársának. Ágnes azonban visszaküldte az ajándékokat.

Az elkeseredett fiú és a sértődöttségében bősz atya most már ádázul kutattak a szép és gazdag ifjú után, ki Ágnest rabságában tartja. Végül a szent leány nyílt hitvallása oldotta meg a rejtélyt: „Az én Uram, Jézus Krisztus, a hit gyűrtjével jegyzett el engem magának”.

Ebben az időben Dioklecián császár üldözési parancsot adott ki a keresztények ellen. A dühös városparancsnok a császári rendeletben jó eszközt látott Ágnes ellenállásának megtörésére. Magához hurcoltatta tehát a leányt és iszonyú fenyegetések között fölszólította fia vágyainak kielégítésére. Ágnes nem ingott meg. Mikor pedig kényszeríteni akarták: hogy úgyis szűzi életre szánta magát, hát lépjen be Veszta istennő papnői közé és szentelje magát a Veszta-tűz gondozására, felháborodva válaszolt: „Ha fiad, ki mégis csak élő lény, Krisztus szeretete miatt hidegen hagyott, mit gondolsz, kelthet-e vonzalmat bennem ez a süket, néma, vak bálvány? Szerethetek-e ilyen hitvány kődarabot?” „Csak gyermekkorodnak köszönd, utasította rendre a városparancsnok, hogy az istennő iránt való tiszteletlenségedért keményen meg nem büntetlek.” Ágnes készen volt a felelettel: „Sose fékezd magadat fiatalságomra való tekintettel! A hit nem az esztendők számával tart lépést, hanem a lélek dolga. A mindenható Istennek a hívő elmében telik kedve és nem az esztendőkben. Csak tégy, ahogyan jól esik!”

A parancsnok az előzmények után tisztában volt azzal, hogy Ágnes el van szánva minden szenvedés elviselésére. Ezért kínzások helyett tisztaságának elvesztésével kezdett fenyegetőzni. Ágnes ettől sem félt. a Velem van az Úr angyala. Ő megőrzi testemet”, adta tudtára az embertelen zsarnoknak. Erre ocsmány bűntanyára hurcolták és levetkőztették, hogy szűzi fiatalsága duhaj szemérmetlenségek martaléka legyen. De kibomlott dús haja palástként borult reá és eltakarta ártatlan testét a gonosz tekintetek elől. S mikor vad vágyukban közeledni próbáltak hozzá, az Úr angyala csodálatos fénnyel vette körül, úgyhogy megrettenve húzódtak vissza. Csak a város-parancsnok fiát ragadta el annyira szenvedélye, hogy kitárt karokkal a leányra rohant. A szerencsétlen ifjú tüstént el is vette büntetését: holtan rogyott a földre.

Az esemény híre futótűzként bejárta a várost. A parancsnok is hamar értesült fia haláláról. Eleinte dühösen ördöngösnek nevezte Ágnest és azzal vádolta, hogy bűvös erővel tette tönkre fiát; utóbb törődötten és alázatosan azért könyörgött, hogy Ágnes angyala segítségével keltse életre. „Ha angyalod fiamat kérésedre föltámasztja, elhiszem, hogy csakugyan van angyalod.” Szent Ágnes bensőséges imádsággal fordult Istenhez, hogy mutassa meg hatalmát a szerencsétlen népnek. Isten meghallgatta őt, a parancsnok fiát föltámasztotta; ez a nép elé ment és nyíltan hirdette, hogy a pogányság merő bárgyúság s a keresztények Istene az egy igaz Isten, mennyben, földön és tengereken.

A történtek hatása alatt egyre nagyobb izgalom vett erőt a népen. A pogány papok tömeges megtérésektől kezdtek félni s ezért egyrészt Ágnest bűbájos mesterkedésekről és az ördöggel való szövetkezésről vádolták, másrészt haladéktalan kivégzését követelték. A városparancsnok okulva fia esetén már semmit sem mert cselekedni, hanem egy főtisztre bízta Ágnes ügyének elintézését. A főtiszt máglyát rakatott és ráhelyeztette a tűzhalálra ítélt Ágnest. Azonban az égő farakás lángjai oldalt csapkodva a körülállókat perzselték meg. Ágnest pedig sértetlenül hagyták.

A szent leány égre emelt szemmel és szívére kulcsolt kézzel imádkozott a máglyán: Alig végezte be imádságát, a főtiszt tőrt döfetett nyakába. Így halt meg Szent Ágnes Rómában 304-ben."

so1_1.png

Amikor Csehországban utazunk, a helyi söröket és hagyományos ételeket mindenképpen érdemes kipróbálni. A hermelin /pácolt sajt/ nevű specialitás nagyon jóízű. Prága belvárosától néhány kanyar után ugyanis apró, de megbízható kocsmákat találunk. Csámborgásunk alkalmával mi is meglátogattunk egyet, ahol az étel és a világos csapolt sör is annyira ízlett, hogy másnap is visszatértünk még kóstolásra.

Fontos azonban, hogy az esti órákban már a helyieké lesz a sok hangulatos étterem, söröző és kávézó. Még az is előfordulhat, hogy a turistákat kitessékelik a vendéglátó helyekről. Ezt már nem vártuk meg. A déli szívélyességgel viszont elégedettek voltunk.

sor.png

Jó utazást kívánok!

fotók: Kóta Melinda

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://videkiotthon.blog.hu/api/trackback/id/tr8418479223

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása