Hogyan választom ki az interjú alanyaimat, és miért pont őket?

Valójában Bexter volt az első, akiről nagyon szerettem volna már fotós portrét készíteni, de a blogom még csak tervben létezett.

Közel egy év alatt sok kérdés megfogalmazódott bennem a munkáit, tevékenységét látva, mégis a beszélgetés néhány hónappal ezelőtt egy általa megfogalmazott egyszerű fotózással kapcsolatos mondattal kezdődött. Különös az élet, és időnként meglepő szituációkhoz is vezet.

A hálózatok és az internet digitális világában a tér és az idő áthidalhatóvá válik. Mégis a személyes kapcsolatok a legfontosabbak, főként ha az emberek közel élnek egymáshoz.

A vélt vagy valós nehézségek ugyan távol tarthatnak minket másoktól, mégis az élet pillanatai úgy kárpótolnak, hogy a megoldandó kihívásaink idejében megajándékoznak.

Gyakran okokat keresünk a hibáink és kudarcaink magyarázatára, minthogy inkább tanulnánk annak érdekében, hogy a kiválóságra való törekvés eredményeként végül sikereket érjünk el. Időnként ez velem is előfordul. Szeretek azonban tanulni másoktól. És Bexter olyan személy, akire mindig érdemes odafigyelni. Egyébként pedig az egyik legtalálékonyabb ember, akit talán sikerült egy picit megismernem.

Vass Péter éveken keresztül autodidakta módon sajátította el a fényképezés rejtelmeit sok teszteléssel, kísérletezgetéssel, tapasztalatszerzéssel és nagy akaraterővel. Mire ez az interjú napvilágot lát, már hivatalosan is fotográfus végzettséggel rendelkezik.

Az elmúlt években fényképeiből már számos kiállítás nyílt, különleges természetfotói pedig a nap és a hónap képeként rengetegszer megjelentek már a National Geographic Magyarország Magazinnál online és nyomtatott formában egyaránt.

Bexter, korábban egyik nyilatkozatodban elmondtad már, hogy egy több hónapig tartó helyhez kötöttséggel való küzdelem során fogalmazódott meg Benned, hogy fotózni fogsz. Mi motivál Téged a legjobban? Mit jelent számodra a fényképezés?

Amikor az ember fiatal, rengeteg terve van, amit szeretne megvalósítani. Azonban később eljön az idő, amikor már a múltban fog élni, csak az emlékei maradnak. Gyerekként a nagyapámtól rengeteget tanultam. Igazából távozása után fogalmazódott meg bennem, hogy a tanácsa alapján alakítom ki az életmódomat.

Fotó: Szántó Balázs

Úgy élek, hogy később arra tudjak emlékezni, milyen sok dolgot megtettem, mennyi mindent láttam.

Már gyerekkoromban is kedveltem a természettudományokhoz kapcsolódó kiadványokat. Elsősorban a delfines könyveket és a NatGeo magazinjait. Amikor 2011-ben megvettem az első tükörreflexes fényképezőgépemet, majd később az elkészült fotók közül több a NatGeo-nál a nap és hónap képe lett, az apró sikerek magabiztosságot kezdtek adni, hogy valamit jól csinálok.

A fotózás a részemmé vált. Motivációt ad, hogy tájakat, helyszíneket mutassak be a közönségnek, és ezáltal az utazásaim során átélt élményeken keresztül érzéseket is átadjak. Ez talán a legnehezebb a fotográfiában.

Különleges módon kedveled a természetet. A fotóid másokat is megihletnek, ahogy Bányai (Grizli) Istvánt is, aki vászonra olajfestékkel időnként elkészíti az általad megörökített látványt. A fotós karriered első pillanatainak kattintásai az Ő birtokán történtek sok évvel ezelőtt egy hagyományőrző egyesületi meghíváshoz kapcsolódóan. Mikor és miért kerültél Grizli obornaki birtokára néhány napra? Mit jelent Neked az Ő barátsága? Kérlek, mesélj néhány dolgot az élményeidből.

Annak ellenére, hogy egy szombathelyi lakótelepen nőttem fel, már kicsi korom óta kedvelem a természetet. Mindig szerettem kint lenni a zöld környezetben, az erdőben, ahol sok élmény és kaland várt.

Tinédzserként egy vihar során villámcsapás is ért, amikor éppen egy vadkerítésen tartózkodtam. A villámcsapás furcsa érzés volt, de szerencsére semmi baj nem történt. Igazából nincsen félelem érzetem. Talán emiatt tudok olyan felvételeket készíteni, amit más ember ritkán, vagy egyáltalán nem.

Az egyik legfontosabb dolog számomra, hogy tanuljak, és minél több élményt átéljek, amelyek által több leszek. Ezt szeretném másoknak is átadni.

Régebben hagyományőrzéshez kapcsolódó hobbijaim is voltak. Grizlit így ismertem meg. A birtokán is szorgalmasan fényképeztem a természet különböző pillanatait. Ő volt az első személy, akit alkotásra inspiráltam. A barátságunk elején még nem tudtam, hogy rendszeresen megnézi a fotóimat. Később így nagy meglepetés volt, amikor a festményein viszont láttam az általam megörökített momentumokat. Úgy gondolom, amikor embereket inspirálunk a munkánk által, magunkból adunk és közben másoktól is kapunk.

A jelenleg tomboló start-up világban központi szerepe van az innovációnak. Rendkívüli a műszaki dolgokról és eszközökről az ismereted. A fotók készítése során mi a jelentősége az új eszközöknek és az ötletességnek?

A világ rendkívüli ütemben fejlődik. Rengeteg eszköz van a piacon, ami ugyan könnyebbé teszi a munkát, de ugyanakkor automatikussá is, ami szerintem kicsit akadályozza a kreativitás és az ötletesség megnyilvánulását. A fényképezésben szívesen kipróbálok új eszközöket, melyeket a hétköznapok során más funkcióban már használunk. Így tippeket tudok adni arra vonatkozóan, hogy rengeteg pénz kiadása nélkül hogyan lehet különleges alkotásokat és hangulatokat létrehozni fotózás során.

Idén elindítottad a youtube csatornádat, ahol elsősorban kezdőknek szóló fotótippekkel és műszaki eszközök tesztelésével találkozhatnak a nézők. Vlogger lettél, a kamera másik oldalán is állsz. Hogyan érkezett a videózás ötlete? Mi ösztönöz ebben?

A munkám szinte az állandó éjszakázásból áll. Ilyenkor egy idő után szinte teljesen mindegy, milyen nap van. Szerettem volna rendszerességet vinni az életembe azáltal, hogy különböző napokon más-más posztolással mutatom meg az embereknek, merre járok, mi érdekel leginkább. A fényképezés nagyon fontos a számomra, de a fotó csak egyetlen pillanatot mutat be. A videó ugyan sok munkával jár, azonban jóval több ennél, hiszen egy folyamatot örökít meg.

Szabadidődben szívesen jársz kiállításokra, sportolsz, és részt veszel közösségépítő munkában is. Alapítottál egy fotós és egy youtuber facebook csoportot is. Mit adhat szerinted egy közösség az embereknek?

Gyerekorom óta szinte mindig magam köré gyűjtöttem az embereket.

A közösségek megad(hat)ják azt az érzést nekünk, hogy tartozunk valahova. Ha kérdéseink vannak, segítséget kap(hat)unk és tanul(hat)unk is közben másoktól.

A youtube csatornámon megjelenő videóknak van ilyen célja is, hiszen e-mail-ben fogadom a kérdéseket, amelyeket később – ahogy időm engedi – meg is válaszolok.

Picit más irányba kanyarodva… Létezik egy WarHead nevű airsoft katonai, taktikai jellegű játék, ahol védőfelszerelésben, időnként harcászati eszközök igénybevételével vehetnek részt a jelentkezők a szervezők által összeállított küldetésben /pl. az amerikai hadsereg Vietnámba történő bevonulásának szimulciója/ régi laktanyák területén vagy egyéb más helyeken.  Részt vettél már több ilyen rendezvényen. Kérlek, mesélj az élményeidről és a játék lényegéről.

Korábban Airsoft játék volt az egyik hobbim. Nemrég voltam egy hadtörténeti bemutatón Tapolcán, ahol tankokat és harckocsikat is ki lehetett próbálni. Az én generációmat már elkerülte a kötelező sorkatonai szolgálat. Időnként azonban hiányzik, hogy az ember katona legyen. A WarHead ideje alatt létrejönnek olyan valós háborús helyzetek, ahol a találékonyságnak, a veszélyes szituációkban történő gyors megoldásoknak nagy szerepe van, és közben fotókat is tudok készíteni. Úgy gondolom, a haditudósítóknak a történelem során nagy szerepük volt mindig, és a játékban ezt a feladatot is gyakorolhatom.

A haditudósításban az egyik legjobb Robert Capa /Friedman Endre/ magyar származású fotográfus volt. Számos alkalommal nyilatkozta, hogy „Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel”. Mottója azonban végzetesnek bizonyult az indokínai függetlenségi háborúról való beszámolója során, ahol figyelmeztetés ellenére egy szikláról látképet akart készíteni a környékről. Taposóaknára lépett és a helyszínen életét vesztette. A veszélyek ellenére azonban a kiválóságra törekvés nagyon fontos, ahogy a fegyelmezettség is.

Nemrég érkeztél haza Rómából, a Vatikánból, ahol tavaly ősszel is jártál egy zarándokút kapcsán. Mi volt a célja az utazásodnak? Milyen élményekkel lettél gazdagabb?

Tavaly novemberben Rómát zarándokút során látogattam meg egy csoporttal a Szombathelyi Televízió megbízásából, mely során a pápáról is sikerült fényképeket készítenem. Róma építészete különleges, hiszen a régi korok emlékei egyesülnek egy modern városban. A tömeg mindenhol hatalmas, így a fotózás egyáltalán nem volt könnyű. Gyakran a helyszíneken a képbe szükséges belekomponálni az éppen ott tartózkodó embereket is. Megnéztem a város leghíresebb nevezetességeit, de idén sikerült eljutnom és fényképeket készítenem a Vezúvnál is.

Azt hiszem jól gondolom, hogy az utazási kedved rendkívüli. Na és persze a meglátogatott tájak és helyszínek bemutatásához is különleges tehetséget kaptál. Az olasz útról hazaérve rögtön indultál Ausztriába, ahol napfény és hó fogadott 2 000 m magasságban. Mi motivál Téged a hegymászásban?

Szeretem a hegymászást. Tetszik a tér, ami körülvesz a hegycsúcson. A hegyek óriásiak, és eszembe juttatják, hogy az ember valójában milyen apró a Földön. Fentről láthatjuk a természet erejét és hatalmát is.

A nyári hónapokban Montenegroba is elutaztál. Kérlek, mesélj picit a kirándulásaidról…

Montenegrot egy tapasztalt túrázóval látogattam meg, aki egyéb élményeiről is mesélt. Ez pozitív hatással volt rám. Tulajdonképpen az út az első ’szárnypróbálgatásaim’ közé tartozik a világlátásban. Az érkezés a fővárosba történt. A közel egy hetes időtartam alatt hajóval és kenuval is kirándultunk a Shkodrai-tavon, ami a Balkán-félsziget legnagyobb tava Montenegro és Albánia határvidékén. Montenegro a fekete hegyek országa számos túraútvonallal. Ritkán lakott nagyon szép hegyvidéki terület még a Dinári-hegység, aminek meredek hegyvonulatai érintkeznek az Adriával.

A túráid során melyik volt a legveszélyesebb pillanatod? Sztori?

Rengeteg helyen jártam már Európában. A téli túrák során például előfordult, hogy  lezárt területen mentünk keresztül, ahol éppen hócsuszamlásoknak voltunk szemtanúi. Finnországi tartózkodásom alatt, és egy Dachstein-i gleccsertúra során is előfordult, hogy veszélyes helyzetbe kerültünk. Télen a videóim készítése közben a Balatonon és a Pinkán is beszakadt alattam a jég.

A túrák során előfordul, hogy sok fénykép készül, máskor fotók nélkül érkezünk haza. Az élmények azonban egy életre megmaradnak.

Mit szeretnél elérni a jövőben a fotográfia területén? Milyen terveid vannak?

Tervezem folytatni a nyár további részében az utazásokat, majd ősszel újra a youtube csatornámon a videók közzétételét a kalandjaimról a vidékek, tájak bemutatásával.

Szeretném, ha idővel úgy tudnék fotózni, hogy az emberek a nevem megjelölése nélkül is felismerjék a képeimet.

Minden fotósnál kialakulnak jellegzetességek, amelyek egyedivé és különlegessé teszik a munkájukat.

Impresszum: Kóta Melinda & Vass Péter Bexter

Az eredeti interjú 2017. július 11-én jelent meg a Cafeblog magazinban Az otthon szépsége blog oldalról. A cikk átirata a NatGeo Magazinban is olvasható.