A társadalmi élet kapui könnyen megnyíltak már a 18. században is egy szép és művelt nő előtt.

A kétes múlt és az etikátlan érvényesülési technikák sem akadályozták meg, hogy gyönyörű hölgyek királyi társaságba emelkedjenek.

Párizs legszebb asszonyának gyermekeként látta meg a napvilágot 1721-ben Jeanne-Antoinette Poisson. A francia főváros egyik dúsgazdag családjába született kislány először zárdában nevelkedett. Férjes asszonyként látogatta a francia szalonokat, ám a királlyal is szeretett volna közelebbi ismeretségbe kerülni. Engedélyt kapott, hogy a vadászatokat kísérje. Jeanette végül egy alkalommal XV. Lajos hintója elé vágott, hogy figyelmét felkeltse. Tevékenysége sikeres lett.

Erkölcsisége már nagyon kopott volt, amikor szépsége és műveltsége okán XV. Lajos királynak kurtizánként mutatták be. A király kegyei előtt kulturális tevékenységével megnyerte számos herceg és hercegnő támogatását, ahogy a királynő bizalmát is.

A Madame de Pompadour néven elhíresült asszony tehetséges volt színjátszásban, prózában, valamint énekhangja is felkeltette az úri társaságok figyelmét. Tevékenységével a királyi udvarban hatalmas befolyásra tett szert, miközben teljesen hálójában tartotta XV. Lajos királyt, akivel végül megszűnt intim kapcsolata. Barátságuk azonban megmaradt. Ám ekkorra már Jeanette politikai befolyásra tett szert. Miniszterekkel találkozott, és a külpolitikába is rendszeresen beleszólt. Művészetpártoló nagy mecénás volt, aki az innovációt is sürgette.

Tevékenysége befolyásvágya nyomán végül rossz pénzkezelése felvilágosult eszmékkel párosulva jelentős mértékben ártott hírnevének.

Jeanne életútja csupán 1764 tavaszáig tartott. 42 évesen végül tuberkulózisban halt meg. Szemét a királyi palotában húnyta le örök álomra, mely korábban kizárólag az uralkodó családtagjainak adatott meg. Személyét és tevékenységének jelentőségét a mai napig a csodálat és a megvetés keveréke övezi. Legendája azonban nem fakul.

Madame de Pompadour élet felfogása öccsének írt levelében olvasható:

Mindenkivel szemben kedvesnek kell lenni, mert ha csak azokkal az emberekkel érintkeznénk, akiket becsülünk, akkor jószerivel az egész világ idegen lenne számunkra.